Advertisement
Advertisement
Aktuális
A szakértő szemével
Változott a Főosztály elnevezés...
2017. május 03.
2017. április 29-én hatályba lépett a Földművelésügyi Minisztérium új Szervezeti és Működési Szabályzata, amely értelmében a főosztály elnevezése  ismét Földügyi és Térinformatikai Főosztály elnevezése változott. Egyúttal megváltozott a Földmérési Osztály elnevezése is, Földmérési és Térinformatikai Osztályra. A Főosztály feladatai és többi osztályának elnevezése változatlan maradt.
 
Átalakultak a földhivatali főosz...
2017. február 14.
A földhivatali intézményrendszer funkcionális átalakítása folytatódott, amelynek eredményeképpen 2017. január 1-től jelentős változások következtek be. Már korábban említettük, hogy 49 év után a szakma országos intézménye, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) jogutódlással, Budapest Főváros Kormányhivatalába beolvadással megszűnt, ahol Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály néven folytatja feladatait. Az új név utal egy másik változásra is. Ez év január elsejétől a Kormányhivatalokban korábban önálló Földhivatali Főosztályok is átalakultak, összevonásra kerültek más a Kormányhivatalokon belül működő főosztállyal. A megoldás nem egységes. A legtöbb megyében Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály néven működnek tovább, de pl. Csongrád megyében a Hatósági Főosztály részeként, Pest megyében Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztályként, a fővárosban pedig a volt Földhivatali Főosztály a FÖMI-vel került összevonásra. A korábbi földhivatalok honlapjai és a kormányhivatali honlapok részletes tájékoztatást adnak arról, hogy az egyes megyékben milyen nevű szervezeti egység keretében folyik tovább a földhivatali munka. 

 
FÖMI megszűnése jogutódlással
2017. január 24.

A szakma országos intézménye, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) - a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozat alapján - 49 év sikeres működés után 2017. január 1-ével jogutódlással Budapest Főváros Kormányhivatalába beolvadással megszűnt. Ezt követően feladatait továbbra is a Bosnyák téri székházban, mint Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya (BFKH FTFF) látja el. Az intézményi integráció eredményeként a Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály ugyanúgy biztosítja a feladatok zökkenőmentes ellátását, változatlan helyszínen, elérhetőségeken és színvonalon. A Földművelésügyi Minisztérium, azon belül a  Földügyi Főosztály szakmai irányító és ellenőrző szerepe nem változott, vagyis ez a hatáskör továbbra is a földművelésügyi minisztert illeti meg.
Az új név utal egy másik változásra is, a BFKH volt önálló Földhivatali Főosztálya összevonásra került a FÖMI-vel, így a Kormányhivatalon belül egy főosztályi szervezeti egységként működnek 2017. január 1-e óta. A Főosztályon belül a korábbi földhivatal három osztály keretein belül működik tovább.

 
Zártkerti ingatlanok átvezetése
2016. december 20.
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Földforgalmi tv.) a zártkerti ingatlanokat érintően is a földekre vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő. Mivel a zártkerti ingatlanok nem kezelhetők azonos módon a földekkel, a tulajdonosok részéről határozott igényként jelent meg a zártkertekkel kapcsolatos különös szabályok megalkotása. Ennek érdekében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 2015. május 2-ától hatályos 89/A. §-a lehetőséget biztosít arra, hogy a tulajdonos 2016. december 31-ig kezdeményezhesse zártkerti ingatlana művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetését, akár annak csak egy meghatározott részére is.
Az Inytv. 89/A. §-a szerinti zártkerti ingatlan művelés alóli kivonására irányuló eljárás díjmentes.
Javasolható a tulajdonosoknak, hogy a kérelem benyújtását megelőzően előzetesen tájékozódjon az adóhatóságnál (telekadó), illetve az építésügyi hatóságnál (beépíthetőség) a művelési ág változás esetleges következményeiről.
Az Országgyűlés által elfogadott törvény a kérelem benyújtásának határidejét 2017. december 31-ig meghosszabbította.
Tovább...
 
Továbbá...
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

További hírek...
Szakmérnöki képzés a GEO-n
2017. július 20.
Felsőfokú végzettséggel (informatikai, mérnöki, geográfus, térképész, régész, erdőmérnök, tanár stb.) rendelkezők számára az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara szeptembertől geoinformatikai szakmérnöki illetve geoinformatikai szakember képzést indít távoktatásos formában. A képzés általános térinformatikai ismereteket ad, hangsúlyt fektetve a modern adatgyűjtési eszközökből kinyert adatok térinformatikai elemzésére, a távérzékelt adatok objektum orientált feldolgozására. A képzésen elsajátított ismeretek a végzetteket alkalmassá teszik többek között a térinformatikai rendszer (GIS) gyakorlati feladatainak megoldására, térinformatikai rendszer tervezésére és üzemeltetésére, alkalmazások fejlesztésére; tervezési feladatok, környezetvédelem, műemlékvédelem támogatására stb.
Képzési forma: távoktatás (péntek-szombat) Képzés nyelve: magyar Képzés helye: Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kar Geoinformatikai Intézet A képzési idő: 4 félév, Jelentkezés feltétele: felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) végzettség Finanszírozási forma: önköltséges (150 000 Ft/félév)
További információ itt olvasható.
 
Digitális Légifelvétel Archívum...
2017. április 06.
A Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) - melynek jogutódja 2017. január elsejétől Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály (BFKH FTFF) -  2014. júliusában indította el a Digitális Légifelvétel Archívum online szolgáltatást a www.fentrol.hu  weboldalon, ahol Magyarország területéről a Légifilmtárban őrzött analóg  felvételek közül már több mint 115 000 db érhető el digitalizálva. Az online felület, népszerű nevén a fentrol.hu a kutatók, térképészek, történészek, tájépítészek, mérnökök, és az érdeklődő magánfelhasználók számára egyaránt lehetőséget biztosít az archív légifelvételek egyszerű, gyors és díjmentes megtekintéséhez és letöltéséhez. A felületen a böngészésen kívül lehetőség van a képekhez (vagy azok kisebb részletéhez) hozzászólásokat fűzni, azokat címkézni, valamint a légifelvételek helyzetének pontosítása is elvégezhető, melyhez kapcsolódóan időnként pontgyűjtő játékok indulnak.
Tovább...
 
Térben Tudatos Társadalom
2016. április 05.
Napjainkban megnőtt a térbeli helyzethez köthető információk (téradatok) jelentősége. Ha figyelembe vesszük a járműnavigációt, az okostelefonok helymeghatározó képességeit, a különböző térbeli internetes alkalmazások népszerűségét (pl. Google Föld, Bing Maps), illetve azok felhasználását (útvonaltervezés, közelben lévő tematikus kereséseket), láthatjuk, hogy a téradatok az átlag állampolgár mindennapjainak részévé váltak és segítségükkel jelentős idő- és költségmegtakarítás érhető el a mindennapi életben. Ezek az előnyök azonban nemcsak az állampolgár életében, hanem nemzetgazdasági, sőt az egész társadalom szintjén is megjelennek. A téradatok leghatékonyabb kihasználásához kormányzati, nemzetgazdasági és társadalmi szinten is össze kell hangolni a szükséges eszközöket, tevékenységeket.
A Nemzetközi Földmérő Szövetség (International Federation of Surveyors: FIG) ezt a tényt felismerve kezdeményezést indított el 2009-ben Térben Tudatos Társadalom (Spatially Enabled Society) címmel, a Globális Téradat Infrastruktúra Szövetséggel (Global Spatial Data Infrastructure Association: GSDI), valamint az Ázsiai és Csendes-óceáni Térség Térinformatikai Infrastruktúra Állandó Bizottságával (Permanent Committee on GIS Infrastructure for Asia & the Pacific), mely az ENSZ támogatása alatt működik. A munkában a világ számos országából a téradatokkal foglalkozó szakértők vettek részt, melynek eredményeként 2012-ben a FIG és a GSDI közös kiadásában megjelent a „Spatially Enabled Society” (Térben Tudatos Társadalom: TTT) című kiadvány.
Tovább...
 
Duális képzés Székesfehérváro...
2015. október 15.
Székesfehérváron, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszak Karán (ahova 2014-től a GEO is tartozik), minden szakon elindul az ún. duális képzés. A duális képzésben a felsőoktatási intézmény és a cég/hivatal sokkal jobban együttműködik, mint a hagyományos képzésben, a munkáltató szinte a „saját képére” formálhatja a hallgatót, leendő munkatársát. A cég/hivatal szerepe a képzés során végig fontos marad, már a hallgató kiválasztásában is eljár saját szempontrendszere alapján.
A székesfehérvári karon szeretnék bevonni a földhivatalokat is a duális képzésbe, az eddig csatlakozott cégek mellett; igény és lehetőség szerint magába az oktatásba is. Az erre vonatkozó elképzelésekről, és általánosan a duális képzési rendszerről megbeszélésre kerül sor Székesfehérváron 2015. október 29-én a „Munkaerő-piaci nap” rendezvény keretében, amelyre szívesen látják az érdeklődőket.
További információ itt letölthető.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

További cikkek...
Advertisement
Advertisement

Változásfigyelés




   

Ki van itt?

Jelenleg 77 vendég online
Advertisement
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK

© 2007-2017 FM FF