Advertisement
Advertisement
Földmérő adatszolgáltatás PDF Nyomtatás E-mail
2017. november 21.
Budapest Főváros Kormányhivatal Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya (BFKH FTFF) elkészítette a Földhivatal Online rendszeren keresztül igénybe vehető földmérő adatszolgáltatás elektronikus igénylését biztosító szolgáltatást. A szolgáltatás 2017. november 13-a óta érhető el kizárólag a földmérő igazolvánnyal rendelkező ügyfelek számára. A földmérő vállalkozók természetes azonosító adatai ügyfélkapus ellenőrzést követően elektronikusan összevetésre kerülnek a BFKH FTFF által vezetett Földmérő nyilvántartás adataival. Amennyiben a bejelentkező földmérő a nyilvántartások alapján érvényes jogosítványokkal rendelkezik, akkor kitölthet egy elektronikus űrlapot az igényelt adatokra vonatkozóan. A kitöltést követően az űrlapot rendszer automatikusan megküldi az illetékes járási hivatal földhivatali osztályának e-mail címére, amelyeket a hivatalok megadtak. Az új szolgáltatás kialakításával bevezetésre kerül a földügyi adatszolgáltatások területén egy harmadik szintű elektronikus ügyintézési szolgáltatás (kétirányú kommunikáció az ügyfél és hivatal között). Az elektronikus adatigény megérkezését az űrlapon megadott e-mail címre küldött levélben az érintett járási hivatal visszaigazolja a földmérő részére. A járási hivatalhoz a fent leírtak szerint beérkező elektronikus adatigényléshez kapcsolódó földmérő adatszolgáltatást az eddigi gyakorlat szerint megszokott ügyintézéssel biztosítják a hivatalok.
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK

© 2007-2019 AM FTF