|
Elindult a TakarNet24 projekt |
|
|
|
|
2009. március 06. |
|
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a FÖLDHIVATALI ADATOK ELEKTRONIKUS NON-STOP SZOLGÁLTATÓ RENDSZERE ÜGYFÉL-KAPUN KERESZTÜL elnevezésű, rövid nevén TakarNet24, EKOP-1.1.3 kiemelt projekt megvalósítása elkezdődött. A projekt eredményeként a földhivatali adatokat az állampolgárok is elérhetik elektronikusan, 0-24 órában az interneten keresztül a Kormányzati Portálon a Központi Ügyfélkapun belépve. A projekt nyitórendezvényére 2009. március 5-én került sor az FVM színháztermében több mint száz fő részvételével. A rendezvényt Sirman Ferenc, FVM szakállamtitkár és dr. Bálint Ákos, az NFÜ IH főigazgatója nyitotta meg.
FORRADALMI TAKARNET A rendszerváltáshoz hasonló változást hozhat a földhivatali ügyintézés elektronizálása - mondta nyitóbeszédében Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára. Kiemelte, hogy a Digitális Földhivatal hosszútávú fejlesztési koncepció első ütemében mintegy kétmilliárd forintos európai uniós és hazai forrás bevonásával valósullhat meg a földhivatali adatok nonstop elérhetősége az interneten keresztül, 2010. szeptemberéig. A TakrNet24 az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program kiemelt projektjei közé tartozik. (IT Business Government) - A rendezvény programja - Tájékoztató anyag az érdeklődők részére 1. - Tájékoztató anyag az érdeklődők részére 2. A TakarNet24 projekt nyitórendezvény néhány média visszhangja: |