Változott a Főosztály elnevezés... |
2017. május 03. |
2017. április 29-én hatályba lépett a Földművelésügyi Minisztérium új Szervezeti és Működési Szabályzata, amely értelmében a főosztály elnevezése ismét Földügyi és Térinformatikai Főosztály elnevezése változott. Egyúttal megváltozott a Földmérési Osztály elnevezése is, Földmérési és Térinformatikai Osztályra. A Főosztály feladatai és többi osztályának elnevezése változatlan maradt. |
|
Átalakultak a földhivatali főosz... |
2017. február 14. |
A földhivatali intézményrendszer funkcionális átalakítása folytatódott, amelynek eredményeképpen 2017. január 1-től jelentős változások következtek be. Már korábban említettük, hogy 49 év után a szakma országos intézménye, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) jogutódlással, Budapest Főváros Kormányhivatalába beolvadással megszűnt, ahol Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály néven folytatja feladatait. Az új név utal egy másik változásra is. Ez év január elsejétől a Kormányhivatalokban korábban önálló Földhivatali Főosztályok is átalakultak, összevonásra kerültek más a Kormányhivatalokon belül működő főosztállyal. A megoldás nem egységes. A legtöbb megyében Élelmiszerlánc-biztonsági és Földhivatali Főosztály néven működnek tovább, de pl. Csongrád megyében a Hatósági Főosztály részeként, Pest megyében Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- és Talajvédelmi, Erdészeti Főosztályként, a fővárosban pedig a volt Földhivatali Főosztály a FÖMI-vel került összevonásra. A korábbi földhivatalok honlapjai és a kormányhivatali honlapok részletes tájékoztatást adnak arról, hogy az egyes megyékben milyen nevű szervezeti egység keretében folyik tovább a földhivatali munka.
|
|
FÖMI megszűnése jogutódlással |
2017. január 24. |
A szakma országos intézménye, a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) - a központi hivatalok és a költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával kapcsolatos intézkedésekről szóló 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozat alapján - 49 év sikeres működés után 2017. január 1-ével jogutódlással Budapest Főváros Kormányhivatalába beolvadással megszűnt. Ezt követően feladatait továbbra is a Bosnyák téri székházban, mint Budapest Főváros Kormányhivatala Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztálya (BFKH FTFF) látja el. Az intézményi integráció eredményeként a Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály ugyanúgy biztosítja a feladatok zökkenőmentes ellátását, változatlan helyszínen, elérhetőségeken és színvonalon. A Földművelésügyi Minisztérium, azon belül a Földügyi Főosztály szakmai irányító és ellenőrző szerepe nem változott, vagyis ez a hatáskör továbbra is a földművelésügyi minisztert illeti meg. Az új név utal egy másik változásra is, a BFKH volt önálló Földhivatali Főosztálya összevonásra került a FÖMI-vel, így a Kormányhivatalon belül egy főosztályi szervezeti egységként működnek 2017. január 1-e óta. A Főosztályon belül a korábbi földhivatal három osztály keretein belül működik tovább. |
|
Zártkerti ingatlanok átvezetése |
2016. december 20. |
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (Földforgalmi tv.) a zártkerti ingatlanokat érintően is a földekre vonatkozó szabályok alkalmazását írja elő. Mivel a zártkerti ingatlanok nem kezelhetők azonos módon a földekkel, a tulajdonosok részéről határozott igényként jelent meg a zártkertekkel kapcsolatos különös szabályok megalkotása. Ennek érdekében az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 2015. május 2-ától hatályos 89/A. §-a lehetőséget biztosít arra, hogy a tulajdonos 2016. december 31-ig kezdeményezhesse zártkerti ingatlana művelési ágának művelés alól kivett területként történő átvezetését, akár annak csak egy meghatározott részére is.
Az Inytv. 89/A. §-a szerinti zártkerti ingatlan művelés alóli kivonására irányuló eljárás díjmentes. Javasolható a tulajdonosoknak, hogy a kérelem benyújtását megelőzően előzetesen tájékozódjon az adóhatóságnál (telekadó), illetve az építésügyi hatóságnál (beépíthetőség) a művelési ág változás esetleges következményeiről. Az Országgyűlés által elfogadott törvény a kérelem benyújtásának határidejét 2017. december 31-ig meghosszabbította.
|
Tovább...
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
| |
További hírek... |
Bírósági vagy földhivatali hat... |
2012. június 20. |
Elkészült az új Polgári Törvénykönyv szövegjavaslata, mely társadalmi vita keretében március végéig volt véleményezhetõ. A javaslat nem mentes a hibáktól, de szakmailag nem is támogatható, hogy a világszinten elismert magyar egységes ingatlan-nyilvántartás helyébe visszaállítaná a telekkönyvi rendszert. A telekkönyvi ügyek intézése mögött megjelenõ szabályozás mindazonáltal kicsit sem felel meg annak a kormányzati szándéknak, hogy a korszerûsítés mellett könnyebbé váljék a jogalkalmazók eligazodása a hatályos joganyagban, és fokozódjék a jogbiztonság is. A szabályozás számos hiányosságban, szerkesztési hibában szenved, nem fogalmaz konkrétan és szabatosan, tisztázatlanul hagy alapvetõ kérdéseket, nosztalgikus nyelvezete sok helyütt nehezen értelmezhetõ. A tervezett szabályozási környezetben nem biztosítható a rendszer közhitelessége, az ingatlanforgalom biztonsága, kiszámíthatósága, amely alapvetõ és közös társadalmi érdekünk. |
Tovább...
|
|
A termőföld nemzeti vagyonunk |
2012. június 15. |
Magyarország legfontosabb természeti erőforrása és legjelentősebb nemzeti vagyona a termőföld. A szerző részletesen bemutatja a hazai talajadottságokat, a földárak megyei, kistérségi alakulását, valamint feltárja a földminősítés és földértékelés elméleti kérdéseit, rámutat ezek értelmezésében bekövetkező változásokra. A válság elõtt több helyen kialakult árbuborék néhány esetben már leereszteni látszik, ugyanakkor – alátámasztva a széles körben elterjedt vélekedést – a termőföldek folyamatos áremelkedési tendenciája országos léptékben (kisebb lokális kilengésektől eltekintve) töretlen. Az európai viszonylatban is kiváló minőségû termőföld-készleteink ára (értéke) folyamatosan növekszik, a moratórium feloldása – 2014 – után a termőföld-vagyon értéke akár megduplázódhat. Mindezekbõl következik: a figyelemfelkeltés, a termõfölddel kapcsolatos feladatok (az osztatlan közös tulajdon rendezése, a Nemzeti Földalapból a családi gazdaságok megerõsítése; a birtokrendezés) ésszerû, következetes, mielõbbi lebonyolítása. |
Tovább...
|
|
Megelõzhetõk az ingatlancsalások... |
2012. június 05. |
Korábban a rendõrség külön csoportot hozott létre az ingatlanokkal kapcsolatos visszaélések felderítésére. Bár az utóbbi idõben a lakásmaffia aktivitása jelentõsen visszaesett, a médiában újabb tudósításokkal találkozhattunk. A cikk szerzõje, Budapest Fõváros Kormányhivatalának Földhivatala hivatalvezetõje áttekinti a csalók legismertebb módszereit, és tanácsokat is ad az ilyen jellegû visszaélések elkerülésére. Számos, hétközni eszköz áll rendelkezésre az ingatlancsalások megelõzésére. Talán a csiga van a legnagyobb biztonságban, hiszen házát mindig magával viszi. Ha ingatlanunkban mi is folyamatosan, életvitelszerûen, ráadásul családban élünk, csekély az esélye, hogy azt valaki tudtunk nélkül eladja. Ha azonban felügyeletünk nem rendszeres (tartósan külföldön dolgozunk, más településen van nyaralónk, telkünk, termõföldünk, vagy ingatlanunkat bérbe adjuk), könnyebben kerülhetünk kiszolgáltatott helyzetbe, de erre is van megoldás. Az írás a Magyar Nemzet 2012. június 1-i számában jelent meg. |
Tovább...
|
|
2012. február 29. |
Az elmúlt évtizedekben sok nemzetközi intézmény támogatta az ingatlan-bejegyzést, mint olyan eszközt, amely növeli az ingatlanbirtoklás biztonságát, egyszerûsíti a kölcsönök felvételét, és csökkenti a szegénységet a fejlõdõ országokban. A Világbank meg volt gyõzõdve arról, hogy az ingatlanok bejegyzése majd növeli a beruházást, fokozza a föld termelékenységét a jelzálogok révén, és hatékony ingatlanpiacokat teremt – csupa olyan téma, amely pénzzel kapcsolatos. Úgy tekintették az ingatlanvagyont, mint a bankok, hitelintézmények és pénzkölcsönzõk által nyújtandó hitel elérésének biztosítékát, melyet a szegények a felemelkedésük érdekében használhatnak fel anélkül, hogy szükségük lenne a nemzetközi támogatók adományaira és szegénységellenes programjaira. |
Tovább...
|
|
| | << Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
| |
További cikkek... |