Advertisement
Advertisement
Aktuális
A szakértő szemével
PCC Magyar Elnöksége
2011. január 14.

Jelenleg Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségi teendõit, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar földügyi igazgatásra is nagyobb figyelemmel tekint az európai szakmai közösség.

Magyarország uniós elnökségéhez kapcsolódóan a Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi Fõosztálya a földügyi intézményhálózat nevében 2010. decemberében Brüsszelben a belga kollégáktól átvette az Európai Unió Állandó Kataszteri Bizottságának (PCC) elnökségét és az ezzel járó feladatokat. Ez a földügyi szakterület számára lehetõséget kínál eredményeinek, tapasztalatainak széleskörû bemutatására, ugyanakkor biztosítja az Európai Unióban elterjedt, jól és hatékonyan mûködõ szakmai megoldások, illetve uniós törekvések megismerését a hazai közönség és a döntéshozók számára.

A párbeszéd és eszmecsere legjelentõsebb fóruma a magyar elnökség által Budapesten megrendezésre kerülõ konferencia és plenáris ülés lesz 2011. június 9-10-én. Az EU Állandó Kataszteri Bizottságának – amelynek rövid neve Eurocadastre – munkájában az uniós tagállamokon kívül megfigyelõként részt vesznek tagságra váró és egyéb európai országok is. A Bizottság fontos célkitûzése a kapcsolatépítés, a tapasztalatcsere és a mintaértékû gyakorlati megoldások megismertetése, a tagországok földügyi/kataszteri szervezetei és az EU intézményei közötti kapcsolatrendszer erõsítése, valamint a határokon átnyúló közös célok megvalósítása.

Hír a PCC ülésrõl az EU Magyar Elnökség hivatalos honlapján...

Tovább...
 
Földhivatali változások
2011. január 10.

A fõvárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fõvárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggõ törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény erejénél fogva, valamint a fõvárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010 (XII.21.) Korm. rendelet alapján 2010. december 31. napi hatállyal a megyei földhivatalok, mint önállóan gazdálkodó jogi személyek megszûntek, jogutódjuk az illetékes megyei kormányhivatalok. A  földhivatalokról, a Földmérési és Távérzékelési Intézetrõl, a Földrajzinév Bizottságról és az ingatlan-nyilvántartási eljárás részletes szabályairól szóló 338/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletet módosító 317/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján 2011. január 01. napjától a megyei földhivatalok a megyei kormányhivatalok ingatlanügyi szakigazgatási szerveként mûködnek, megnevezésük:  Megyei Kormányhivatal Földhivatala. A körzeti földhivatalok elnevezése nem változott.

 
Földmoratórium még három évig
2010. december 21.

Az Európai Bizottság meghosszabbította a magyarországi földmoratóriumot. "A magyar agrárdiplomácia jelentõs sikerének tartom a döntést. Az elmúlt félév az egyeztetések jegyében zajlott, tárgyaltam a Bizottság képviselõivel, valamint a tagországi miniszterekkel és kifejtettem a hosszabbításhoz fûzõdõ érveinket" - hangsúlyozta a vidékfejlesztési miniszter, aki Brüsszelben, a Környezetvédelmi Tanács ülésén értesült a jó hírrõl. "A kollégáim és a szakértõk kiváló dokumentációt állítottak össze, amelyben rávilágítottak arra: hosszabbítás nélkül fennáll a veszélye annak, hogy a mezõgazdasági földterületek piacán súlyos zavarok lépnek fel. A földpiac jelen körülmények közötti liberalizációja tág teret nyitna a spekulatív célú földvásárlásoknak, amelyek tovább szûkítenék a hazai mezõgazdasági termelõk versenyfeltételeit."

Tovább...
 
Fõvárosi földhivatalok összevon...
2010. december 14.

A Budapesti 2. számú Körzeti Földhivatal (1134 Budapest, Váci út 9-15.) 2010. december 31-én jogutódlással megszûnik. 2011. január 3-ától a IV., V., VI., és XIII. kerületi földhivatali ügyeiket is a jelenlegi Budapesti 3. számú Körzeti Földhivatalban (1149 Bosnyák tér 5.) lehet intézni, amely 2011. január 3-ától a Budapesti 2. számú Körzeti Földhivatal néven fog tovább mûködni. Eszerint jövõ évtõl a jelenlegi három helyett két budapesti körzeti földhivatal (1. számú Budán, 1111 Budafoki út 59, és a 2. számú Pesten, 1149 Bosnyák tér 5.) intézi a földhivatali ügyeket.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 Következő > Utolsó >>

További hírek...

A harmadik világ ingatlanai
2002. február 25.

Könyvismertetés
”Harmadik világ” - gondoljunk bele, mit jelent ez a kifejezés. Hernando de Soto, Peru szabadpiacra szakosodott vezetõ közgazdásza szerint a világ „fejletlen országaiban“ az átlagemberek valójában hatalmas vagyonokkal rendelkeznek. Ha valaki összeadná a “fejletlen országok szegényeinek“ tulajdonában lévõ ingatlanok becsült értékét, akkor a végösszeg valahol a 9,3 billió USA dollár körül lenne.

Tovább...
 
A földhivatalok feladatairól
2001. március 01.

Az ingatlan-nyilvántartás feladata az ország egyetlen közhiteles ingatlan leltárának pontos és naprakész vezetése, ami az állam által garantált tulajdonbiztonság fenntartásához elengedhetetlen feltétel.

A rendszerváltozást követõen felértékelõdött az ingatlan-nyilvántartás szerepe, ami a földhivatalok feladatainak bõvülésével járt. 1990-tõl kezdõdõen ugyanis – döntõen a kárpótlás, a részarány-kiadás, az önkormányzati tulajdonú lakások eladása miatt – az ingatlan-nyilvántartás tárgyát képezõ ingatlanok és földrészletek száma nagymértékben megnövekedett, ami az addig manuálisan vezetett ingatlan-nyilvántartás mûszaki, tárgyi feltételeinek modernizációját igényelte.

Tovább...
 
Megyei földhivatalok számítógé...
2000. június 30.

A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a 2000. évre tervezi egy térinformatikai projekt elindítását a Phare program és a magyar kormány közös finanszírozásában. E projekt általános célja a földhivatali hálózat megerõsítése, hogy képes legyen megbirkózni a föld- és ingatlanpiac feltételeinek megteremtésével kapcsolatos kihívásokkal a piacgazdaságra való áttérés, illetve a vonatkozó EU-szabványok átvétele érdekében. A javasolt META” projekt az ún. TAKAROS mûszaki koncepció utolsó fázisa, és az FVM földügyi szakág elfogadott stratégiájának lényeges része.

Tovább...
 
A TAKARNET hálózat szerepe
2000. június 20.

A földhivatali adatok országos szintû elérésének és szolgáltatásának biztosítása, a hivataloknak egymással, ill. a külsõ felhasználókkal történõ összekapcsolása stratégiai fontosságú. Az információtechnológiai beruházások sorában a hálózat tölti be a kapcsolat, a kommunikáció lehetõségének szerepét a decentralizált földhivatali nyilvántartások (adatbázisok) és a felhasználók között. A hálózat kiépítésével és a földhivatali adatbázisok létrehozásával (TAKAROS, BIIR) lehetõvé válik a földhivatali szolgáltatások elektronikus úton történõ országos elérése is.

Tovább...
 
<< Első < Előző 11 12 13 Következő > Utolsó >>

További cikkek...

Advertisement
Advertisement

Változásfigyelés

Ki van itt?

Jelenleg 82 vendég online
Advertisement
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK

© 2007-2019 AM FTF