Advertisement
Advertisement
Aktuális
A szakértő szemével
PCC Magyar Elnöksége PDF Nyomtatás E-mail
2011. január 14.

Jelenleg Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségi teendõit, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar földügyi igazgatásra is nagyobb figyelemmel tekint az európai szakmai közösség.

Magyarország uniós elnökségéhez kapcsolódóan a Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi Fõosztálya a földügyi intézményhálózat nevében 2010. decemberében Brüsszelben a belga kollégáktól átvette az Európai Unió Állandó Kataszteri Bizottságának (PCC) elnökségét és az ezzel járó feladatokat. Ez a földügyi szakterület számára lehetõséget kínál eredményeinek, tapasztalatainak széleskörû bemutatására, ugyanakkor biztosítja az Európai Unióban elterjedt, jól és hatékonyan mûködõ szakmai megoldások, illetve uniós törekvések megismerését a hazai közönség és a döntéshozók számára.

A párbeszéd és eszmecsere legjelentõsebb fóruma a magyar elnökség által Budapesten megrendezésre kerülõ konferencia és plenáris ülés lesz 2011. június 9-10-én. Az EU Állandó Kataszteri Bizottságának – amelynek rövid neve Eurocadastre – munkájában az uniós tagállamokon kívül megfigyelõként részt vesznek tagságra váró és egyéb európai országok is. A Bizottság fontos célkitûzése a kapcsolatépítés, a tapasztalatcsere és a mintaértékû gyakorlati megoldások megismertetése, a tagországok földügyi/kataszteri szervezetei és az EU intézményei közötti kapcsolatrendszer erõsítése, valamint a határokon átnyúló közös célok megvalósítása.

Hír a PCC ülésrõl az EU Magyar Elnökség hivatalos honlapján...

 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement

Változásfigyelés

Ki van itt?

Jelenleg 17 vendég online
Advertisement
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK

© 2007-2019 AM FTF