Advertisement
Advertisement
Elindult a TakarNet24 projekt PDF Nyomtatás E-mail
2009. március 06.

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a FÖLDHIVATALI ADATOK ELEKTRONIKUS NON-STOP SZOLGÁLTATÓ RENDSZERE ÜGYFÉL-KAPUN KERESZTÜL elnevezésû, rövid nevén TakarNet24, EKOP-1.1.3 kiemelt projekt megvalósítása elkezdõdött. A projekt eredményeként a földhivatali adatokat az állampolgárok is elérhetik elektronikusan, 0-24 órában az interneten keresztül a Kormányzati Portálon a Központi Ügyfélkapun belépve. A projekt nyitórendezvényére 2009. március 5-én került sor az FVM színháztermében több mint száz fõ részvételével. A rendezvényt Sirman Ferenc, FVM szakállamtitkár és dr. Bálint Ákos, az NFÜ IH fõigazgatója nyitotta meg.

FORRADALMI TAKARNET
A rendszerváltáshoz hasonló változást hozhat a földhivatali ügyintézés elektronizálása - mondta nyitóbeszédében Sirman Ferenc, a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára. Kiemelte, hogy a Digitális Földhivatal hosszútávú fejlesztési koncepció elsõ ütemében mintegy kétmilliárd forintos európai uniós és hazai forrás bevonásával valósullhat meg a földhivatali adatok nonstop elérhetõsége az interneten keresztül, 2010. szeptemberéig. A TakarNet24 az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program kiemelt projektjei közé tartozik. (IT Business Government)

- A rendezvény programja
- Tájékoztató anyag az érdeklõdõk részére 1.
- Tájékoztató anyag az érdeklõdõk részére 2.

A TakarNet24 projekt nyitórendezvény néhány média visszhangja:

 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK

© 2007-2019 AM FTF