Advertisement
Advertisement
Szolgálat és szolgáltatás PDF Nyomtatás E-mail
2008. március 12.
A budapesti 3-as számú körzeti földhivatalt Sirman Ferenc, az agrártárca szakállamtitkára adta át hivatalosan rendeltetésének március 11-én a fõváros XIV. kerületében, a Bosnyák téren. A minisztériumi vezetõ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az új hivatalt a Fõvárosi Földhivatal saját bevételeinek felhasználásával alakította ki valamivel több, mint 300 millió forintért. A szakállamtitkár emlékeztetett arra: a Fõvárosi Kerületek Földhivatala ügyirathátraléknak feldolgozásával egyidejûleg - amelyre 2004-2005-ben került sor - a lakásmaffia jellegû tevékenység visszaszorítása érdekében létrehozott országgyûlési bizottság javaslatára határozat született a túl nagy méretû, nehezen átlátható és irányítható hivatali folyamatok lehetõségek szerinti egyszerûsítésérõl, szétválasztásáról.
A határozat végrehajtásának elsõ lépéseként 2006. januárjában megnyitották meg a budapesti 2-es számú Körzeti Földhivatalt, Budapesten, a XIII. kerületben, a Lehel téren. Itt azóta is az V., a VI. és a XIII. kerületi ingatlanügyeket intézik. Az új körzeti hivatal beváltotta a hozzá fûzött reményeket, jelentõs tehertõl mentesítve a Budafoki úti Fõvárosi Kerületek Földhivatalt.
Az eredmények értékelése alapján a szakértõk megállapították, hogy az intézkedés kedvezõ hatású volt a budapesti elsõ fokú földhivatal mûködésére. Ezért a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetése 2006 õszén döntött egy újabb körzeti földhivatal létrehozásáról.
Ennek helyét Zuglóban - a fõváros XIV. kerületében - a Bosnyák téren lévõ úgynevezett "Térképész Székház"-ban jelölték ki. Az elsõ ütemben az ügyfélszolgálat és az irattár kialakítására került sor. Az úgynevezett próbaüzem tavaly október közepén kezdõdött meg. Az ügyfelek számára ekkortól biztosították az ország valamennyi ingatlanjáról, tulajdoni lap másolat szolgáltatását. A körzeti földhivatal mûködését biztosító irodák, az ügyintézõi munkahelyek kialakítása és az informatikai rendszer kiépítése múlt év december elejére készült el.
A Budapesti 3-as számú körzeti földhivatal - amelynek illetékessége VII., XIV., XV. és XVI. kerületi ingatlanokra terjed ki - illetékességi területén a közel egymillió fõvárosi ingatlanból 197 ezer vonatkozó ingatlannal kapcsolatos nyilvántartási ügyet kezel, 64 munkatárssal.
A Bosnyák tér 5-ben lévõ körzeti földhivatal ügyfélszolgálati osztályán naponta átlagosan 750 ügyfélre számítanak - tájékoztatott a szakállamtitkár.
 
< Előző   Következő >
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Felhasználási feltételekImpresszumKapcsolatÜgyfélszolgálatMobil verzióTechnikai információkGYIK

© 2007-2019 AM FTF