Emléktábla Joó István tisztelet...
2013. december 03.

Dr. Joó István, a magyar földmérés és térképészet kiemelkedő alakjának, a magyar földmérés és térképészet 25 éven át volt első számú szakmai irányítójának, a székesfehérvári főiskola meghatározó oktatójának és egykori főigazgatójának tiszteletére avattak emléktáblát szülőfalujában.
2013. november 29-én 11 órára sokan jöttek el Egyházashollósra, a 8-as főút mellett, a Petőfi út 11. számú háznál, amely házban Joó István fiatal éveit töltötte. A nyáron utcát neveztek el a falu neves szülöttéről, most pedig lakóházának falán egy emléktábla ünnepélyes avatására került sor, amely Tóth Emőke zsennyei művész alkotása.

emlektabla

 

meghivo1
(Nagyobb mérethez kattintson a képre!)

Köszöntőjében először Németh Tamás, a község polgármestere sorolta fel Joó István érdemeit, majd V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, egykori tanítvány mondott megható, szép szavakat a csillagászati ismeretek oktatójáról, a mindig küzdő, tehetséges, földönjáró emberről:

"Ég és föld! - mondjuk két teljesen különböző emberre, két egymástól nagyon távolálló helyzetre. Föld és ég - örök ellentétpár, ki az egyikhez, ki a másikhoz érzi magát közel - én azonban ismertem valakit, aki akár a földre, akár az égre pillantott, kiismerte magát. Joó Istvánra gondolok, a műszaki tudományok doktorára, a magyar földmérés és térképészet kiemelkedő alakjára, a székesfehérvári főiskola meghatározó oktatójára, vezetőjére. A földmérőre, akitől csillagászatot, csillagászati helymeghatározást tanultam.
Ő volt az, aki mert magasra, távolba nézni, mégsem botlott meg a lába előtt heverő göröngyökben sem. Gondolkodásmódját, melyet egyszerre formálta magas elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat, talán épp szakterületétől, a geodéziától kölcsönözte, amiről ő maga írta egy cikkében, hogy előkelő helyet foglal el mind a tudományok között, mind a gyakorlati életben, mivel segíti az űrkutatást, de kiszolgálja a közigazgatást, a mezőgazdaságot a közlekedést is.
"Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik" - írta  Antoine de Saint-Exupéry. "Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára, problémák." Dr. Joó István nem varázslatos titkokat, nem is közömbös fényeket, de még csak nem is fejtörést okozó égitesteket látott a csillagokban.

vnemeth

Sokan, sokféleképpen emlékeznek rá. De a barátok, kollégák, beosztottak, kutatótársak, diákok visszaemlékezéseit olvasva kirajzolódik személyisége néhány meghatározó vonala. Hallatlan energia, óriási szorgalom, rendkívüli munkabírás. Kötelességtudat, felelősségtudat, hivatástudat, sőt - ami a hazai földmérési és térképészeti tevékenység fejlesztését illeti - küldetéstudat. Vezetőkészség, segítőkészség. Széles látókör, szerteágazó érdeklődés. Konok igazságszeretet, következetesség, emellett pedig személyesség, közvetlenség, őszinteség.
 "Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána" - írta Németh László. Dr. Joó István sokak, sokunk emlékezetében hagyott fényes foltokat. Mégsem bízta emlékének fennmaradását a gyarló emberi emlékezőtehetségre, mert pályafutásával, szakmai eredményeivel maradandót alkotott. Neve mindannyiszor el fog hangozni a jövőben, ahányszor csak Magyarország egységes vetületének, egységes térképrendszerének bevezetéséről beszélünk; valahányszor a hazai asztrogeodézia elindulását; vagy az állami földmérési kutatóbázis létrejöttét említjük. Őrizni fogja a nevét a rengeteg általa jegyzett publikáció is: könyvek, jegyzetek, disszertációk, térképművek, tanulmányok és kiadványok.
Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen jelentős személyiségnek és egy ilyen jelentős pályának miért van szüksége kőből-bronzból készült emléktáblára. Nincs neki. Nekünk van rá szükségünk, nekünk fontos, hogy kifejezzük általa nagyrabecsülésünket, tiszteletünket, hogy legyen egy tárgy, ami kézzel foghatóan őrzi emlékét, amire rámutathatunk, ha a felnövő nemzedékeknek mesélünk róla - akkor is, ha ő, aki földön, égen egyaránt jól tájékozódott, már a csillagok közt talált lakhelyet.
A tábla hirdeti a műszaki tudományok fontosságát, nélkülözhetetlenségét; és bármely ránéző egyházashollósi fiatalt biztosíthatja, hogy a legkisebb faluból elindulva is lehet teljes életet élni, és fontos beosztásokban helytállni.

Az avatás után a falu kicsiny kultúrtermében emlékülésre került sor. Az emlékülésen előbb Ádám József akadémikus, a BME tanszékvezetője, az MFTTT elnöke beszélt Joó István szerteágazó szakmapolitikai, tudományos és nemzetközi tevékenységéről, majd Busics György, a GEO tanszékvezetője Joó Istvánnak a geodéziai alapok (hálózatok, térképrendszerek) megújításában betöltött szerepét emelte ki.

joo

Ezt követően a felkért hozzászólók (egykori kollégák, közeli munkatársak, családtagok) elevenítettek fel személyes emlékeket, történeteket, név szerint a következők:

  • Ágfalvi Mihály, a GEO volt főigazgatója;
  • Busics Imre, a FÖMI geodéziai igazgatója,
  • Hodobay-Böröcz András, az FVM volt főosztályvezető-helyettese,
  • Mihály Szabolcs, a FÖMI volt főigazgatója,
  • Orbán Aladár, az MTA GGKI volt laborvezetője (egykori tankörtárs), 
  • Zalaba Piroska, a VM térinformatikai főfelügyelője, 
  • Kalamár László helyi lakos, rokon,
  • ifj. Joó István újságiró.

Életének fontosabb állomásait az alábbikép foglalja össze

(Nagyobb mérethez kattintson a képre!) 

joo_elet

Az emlékülés fogadással zárult, ahol alkalom nyílt beszélgetésre a kollégákkal, tanítványokkal, rokonokkal.

V. Németh Zsolt államtitkár úr teljes beszéde képekkel
Hír a NyME GEoinformatikai Kar honlapján
Emlékezés az MFTTT honlapján
Hír a Vas Népe online kiadásában