Alapértelmezett séma
Aktuális
A szakértő szemével
A Főosztály új elnevezése
2010. augusztus 09.

2010. augusztus 2-án lépett hatályba a Vidékfejlesztési Minisztérium ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzataa  vidékfejlesztési miniszter 4/2010. (VII.30.) VM utasítása értelmében. Az ideiglenes SZMSZ alapján a korábbi Földügyi és Térinformatikai Főosztály elnevezése Földügyi Főosztály lett. A Főosztály feladataköre és osztályainak elnevezése változatlan maradt.

 
Parlagfű mentesítés ellenőrzése
2010. július 05.
Június 30-án lejárt a parlagfű első kötelező kaszálásának határideje. Ez azt jelenti, hogy július 1-től már a földhivatalok és jegyzők ellenőrizhetik a kül- és belterületek parlagfűvel való fertőzöttségét. Azok a tulajdonosok, akik nem végezték el a kötelező védekezést, a kormányrendelet szerint akár tizenötezer és ötmillió forint közötti bírságra is számíthatnak. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter úr elrendelte, hogy a parlagfű mentesítés ellenőrzésekor a hivatalok elsősorban a műveletlen területekre összpontosítsanak. Részletesebben...
 
Adománygyűjtés árvízkárosultaknak!
2010. június 18.

Az utóbbi hetek szélsőséges időjárása miatt az ország több területén kritikus árvízi helyzet alakult ki. Együttérezve a tragikus emberi sorsokkal a Vidékfejlesztési Minisztérium pénzbeli támogatás és természetbeni adományok gyűjtésére irányuló akciót indít az árvízkárosultak megsegítésére.  A pénzbeli adományokat a Magyar Államkincstár által a tárca számára nyitott VM "Árvízkárosultak megsegítése" elnevezésű elkülönített számlára - száma: 10032000-01220191-50004009 - várjuk 2010. június 10-től szeptember 30-ig.
A természetbeni adományokat (ruha, tartós élelmiszer, fertőtlenítő- és tisztálkodószer) akár személyesen, akár postai úton, a VM székhelyére, Budapest, V. ker. Kossuth Lajos tér 11. sz. kérjük munkanapokon, munkaidőben (hétfőtől csütörtökig 9.00-16.00 óráig, pénteken 9.00-13.00 óráig) eljuttatni. A gyűjtés 2010. június 10-től 2010. július 14-ig tart.

Tovább...
 
A minisztérium nevének változása
2010. június 10.

2010. május 29. napjával a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium elnevezése Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban: VM) elnevezésre változott.  A földhivatali intézményrendszer (Földhivatalok, FÖMI) szakmai felügyeletét ezt követően a VM, a tárcán belül továbbra is a Földügyi és Térinformatikai Főosztály (VM FTF) látja el. A főosztály új vezetője Horváth Gábor István.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 Következő > Utolsó >>

További hírek...
60 éves a Geodézia és Kartográfia
2009. november 10.

A Geodézia és Kartográfia című szakmai folyóirat jubileumi különszámmal jelentkezett elindításának 60. évfordulója alkalmából. "Ezúton kívánjuk, hogy a jubileumi számot eredményesen forgassák a múlt megismerése, a szakterületünkön végbement változások követése céljából, saját érdeklődésük és szakmai hitvallásuk igazolására vagy éppen érvanyagként a másokkal folytatott szakmai vitákban. ...Kívánjuk, hogy a jövőbeni fejlesztések és új elképzelések kialakításakor e jubileumi szám cikkei jó és egységesen értelmezhető hivatkozási alapként szolgáljanak szakmai közösségünk számára.

Tovább...
 
Él-e még a mérés művészete?
2009. június 30.

Az elmúlt 30 évben jelentősen megváltoztak a geodéziai mérési módszerek. Ma a földmérő eszközei automata mérőberendezések; az eredmény már nem szemének élességén múlik. „Mérni oly egyszerű – csak nyomd meg a gombot!” Ez a gyártók által alkalmazott kedvelt hirdetési jelszó. Ugyan nem tudjuk mi zajlik az eszközeink belsejében, de az adatgyűjtés egyszerűbb és sokkal hatékonyabb, mint az elmúlt évtizedekben volt. Automatikus az adatok áramlása, a teljes adatkezelési és a számítási eljárás is. Akkor hát létezik-e még a mérés művészete, szükség van-e még rá?

Tovább...
 
Parlagfű védekezés feladatai
2009. március 12.

A rohamosan szaporodó, allergiát okozó gyomnövény elleni hatósági védekezésbe 2005. évben vonta be a jogszabályalkotó a földhivatalokat, illetve a Földmérési és Távérzékelési Intézetet (FÖMI). Az új kihívásnak nagy energiával láttak neki a földhivatalok és az addig csak a földmérők által használt térinformatikai eszközöket és programokat a földhivatali mezőgazdászok is használatba vették. Magyarországon, de Európában is először alkalmaztak bizonyító erejű, hatósági szankciót eredményező elektronikus adatátvitelt két szakhatóság országos hálózata között.

Tovább...
 
Célunk: a Digitális Földhivatal
2008. július 21.

A földügyben jelenleg alkalmazott informatikai rendszer működőképessége és fejlődési lehetőségei azt mutatják, hogy az eddig megvalósult fejlesztések az e-kormányzat elveivel összhangban kerültek kidolgozásra. A jelentős fejlődés mellett azonban megjelennek olyan fogyatékosságok, amelyek az elektronikus földhivatali szolgáltatások minőségét nagymértékben ronthatják. A tervezett többlépcsős fejlesztés eredményképpen megvalósul a földhivatali ügyvitel teljes folyamatának korszerűsítése az elektronikus ügyintézésig és szolgáltatásig bezárólag. Bővülnek a földhivatalok elektronikus szolgáltatásai, javul a szolgáltatások színvonala, javul az adatok minősége, lehetőség nyílik más államigazgatási adatbázisokból adatellenőrzések végzésére, ami az ingatlan-nyilvántartás által nyújtott jogbiztonságot erősíti. Természetesen ez a megközelítés kizárólag technikai szempontú, ezzel párhuzamosan a jogi szabályozás kérdéseivel is szükséges foglalkozni.

Tovább...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 Következő > Utolsó >>

További cikkek...

Változásfigyelés




   

Ki van itt?

Jelenleg 24 vendég online

Társoldalak

VM
FÖMI
MePAR
GPSNET
Advertisement
AdatvédelemGYIKImpresszumSzerzői jogKapcsolatTechnikai információk

© 2010 VM FF